A vízipipázás már az első időkben sem volt ártalmatlan szórakozás, hiszen kábítószerek (hasis, ópium) fogyasztására használták. Az évszázadok alatt kifejlesztett füstbelégző készülék és a dohány hamarosan ,,találkoztak", és a keleti népek dohányzásának elterjedt formájává vált a vízipipázás.

A történészek még vitatkoznak azon, hogy az arabok, az indiaiak, esetleg a perzsák vízipipáztak először. Abban viszont egyetértenek, hogy erre már jóval Amerika felfedezése előtt sor került. A vízipipákat eleinte a kókuszdió héjából készítették, a benne levő kókusztej jelentette folyadékot, amelyen a füstöt átszívták.

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a XX. század végén kezdett terjedni a fiatalok körében a vízipipázás, világjárvánnyá azonban a XXI. század elejére vált. Mivel a vízipipázás elsősorban az arab országokban volt széles körben űzött tevékenység, a kutatók nem fordítottak elég figyelmet neki, és tudományos értékű ismereteink lényegesen elmaradnak attól, mint amennyit a cigarettázásról tudunk. Ma még mind a közvélemény, mind az orvosi társadalomban számos tévhit kering a vízipipázással kapcsolatban. Az elmúlt néhány évben azonban - a vízipipázás terjedésével együtt - új és bizonyító erejű vizsgálatok eredményeit publikálták orvosi szaklapokban.

A Tüdőbeteg.hu cikkhozzászólásának legnagyobb érdeklődést mutató témaköre éppen a vízipipázás. Fontosnak tartjuk, hogy a tények és tévhitek rövid bemutatásával hozzájáruljunk ahhoz, hogy a vízipipázók, a nem vízipipázók, fiatalok és idősebbek, laikusok és szakemberek pontosabb képet kaphassanak erről a rohamosan terjedő veszélyes divatról.
A vízipipa működése

A vízipipa fejét speciális vízipipadohánnyal töltik meg. Ez a dohányon kívül általában melaszt ízesítő anyagokat, pl. gyümölcsdarabokat, kávét, csokoládét tartalmaz. A dohány fölött egy szűrőn izzik a szén. A dohánnyal töltött fejet egy merev cső köti össze a vízipipa testét képező edénnyel, amelyben folyadék, általában víz található. A cső vége kb. 2-3 cm mélyen beleér a vízbe, a felszín felett pedig egy másik nyíláson egy szájrésszel ellátott cső csatlakozik az edényhez. A szájrész megszívása során keletkező vákuum szívóhatása révén kerül a folyadékon át a füst az edénybe, majd onnan a légutakba. A vízipipa működtetéséhez, égve tartásához erőteljesebb szívásokra van szükség, mint a cigarettázásnál.

A vízipipázásnál használt dohány mennyisége lényegesen meghaladja az egy szál cigarettában lévő dohány mennyiségét. Egy vízipipázás általában 30-60 percen át tart. Egyetlen 45 perces vízipipázás során egy személy átlagosan percenként kétszer, összesen mintegy 100 alkalommal szív bele a vízipipába, egy szippantás pedig kb. 3 másodpercig tart. A vízipipázás általában csoportos tevékenység, gyakran kávéházakban, szórakozóhelyeken vagy csoportos összejöveteleken élnek vele a fiatalok, de egyre gyakoribb, hogy ki-ki otthonába is beszerez egy vízipipát, és használja is azt.
A vízipipa részei
A vízipipa folyadékja nem szűri ki a nikotint a dohányfüstből

A vízipipázással kapcsolatos leggyakoribb tévhit az, hogy a vízipipázás egyáltalán nem vagy sokkal kevésbé veszélyes, mint a cigarettázás. Azt gondolják, hogy a vízipipában lévő folyadék kiszűri az ártalmas anyagokat, lehűti a füstöt, és az így megszűrt hideg füst teljesen ártalmatlan.

Ha ez igaz lenne, akkor nem lett volna fontos, hogy a vízipipába kábítószereket rakjanak az ősi időkben, és nem lenne fontos ma a dohány használata. Tévhit, hogy a vízipipában lévő víz kiszűri a nikotint.
Az Egyesült Államokban a vízipipázáshoz leggyakrabban használt dohányok nikotintartalma (2-4%) általában magasabb volt, mint a cigaretták nikotintartalma (1-3%).

Mérések bizonyítják, hogy egyetlen 45 perces vízipipázás hatására a vér nikotintartalma a 60-szorosára nő, a nikotin bomlásterméke, a kotinin is ugyanilyen nagy mennyiségben mutatható ki a vérben a vízipipázás után. A nyálban kimutatható nikotin és kotinin tartalom még ennél is nagyobb mértékben emelkedik: a nikotintartalom a 600-szorosára, a kotininé pedig mintegy 300-szorosára nő egyetlen vízipipázás során